Ungarisch


JÜRGEN JANKOFSKY

 

 

Anna Hood

 

 

 

Egy

 

„Igazságtalan, “ kiáltott Anna, es aljas, ez olyan aljas!” Egy menekült gázolt ki a tengerből a tévében. Egy halott gyermeket vitt. Óvatosan, szinte gyöngéd én tette le a strandra, leguggolt, bámulta az eget. Fürdőző turisták, gyermekek is közelebb jöttek, bámultak. Nem, nem film, ezek hírek, mindez való, éppen most történt.

Anna összecsapta a kezét, csóválta a fejét. De a képek maradtak. A tengerben sok menekült tolongott. A látóhatáron újra elsüllyedt egy csónak. Természetesen nem először látott ilyen képeket, de ma valahogyan megsokalta őket.

A tévébemondó megjegyezte, hogy mindenkor lehet adományozni aki segítenwi akar. Anna kihozta a malackaperselyét a gyermekszobából. Éppen tegnap kapott nagymamától és a nagypapától bőségesen pénzt aznutazásra. “Jó utat! Jó szórakozást!” Elkébllzelhetetlen, hogy ő anyuval és apuval alatt hever és ha ilyesmi történne, amit a tévében látott...Nem! Nehogy! Fejefelé emelte a malackapersélyt -zak! , összetörte a padlón. Pénz darabok gurul tank belőle.

“Mit csinálsz te itt?”

“Adományozni akarok”, mondta Anna a tévére mutatva.

“Segítesz?”

“Igen, de...”

“Al jas”, mondta Anna, “egyesek ott nyaralnak, ahol mások meghalnak - ennek végre meg kell szünnie!”

 

 

Kettő

 

Robin megütötte a rágógumi automatát és szitkolózott.

“Szemét!” “Mennyi pénzt doljak még bele? Miért nem jön semmi belőle?!”

Anna figyelte, hogy Robin mérgesen átkutatta a nadrágzsebeit. De mielőtt még egy további pénz darabot az automatába dobott volna, odaszólt neki: “Várjál!”

Az osztállyában már megkérdezte a gyerekeket, hogy akarnak e valamit tenni az igaszságért, a szükség, nyomor, sérelem ellen. De valamennyinek volt kifogása: egyesek otthon felejtették a pénztárcájukat, másoknak nem volt idejük, még sürgősen valamit tanulniuk kellett, voltak akik szüleiket kellett megkérdezniük, végül mások ígérték, hogy majd holnap tesznek valamit, esetleg.

Robin bámulta a rágógumit, amit Anna az iskolatáskájábol kotort elő, (bár kicsit egyszerű, de mégis). Türelmesen hallgatta Annát aki a tévében mutatott szörnyű képekről mesélt. És végül Robin is, odaadta a pénzdarabját Anna adományozó gyűjteményéhez.

 

 

Három

 

Anna azt a pénzt is adományozta, amit apjától kapott a matekdolgozat egyesére. Megkérte nagybácsikáját, nénikéjét, a tesókat, szomszédokat, még a tanítót is és az utcán idegeneket is, hogy ők is hasonlóan cselekedjenek.

De a hírekben megjelent szörnyű képekmégis megmaradtak. Igen, naponta több ilyen kép lett, nem kevesebb, és mindig íjesztöbbek lettek: több és több hajó süllyedt el, több és több halott és több bámészkodó.

 

 

Négy

 

Robin megkérdezte Annát, tudja e, hogy neki van egy világhírű névrokona, aki zöldbe öltözött, aki ijjal és nyillal tatálóan bánik, egy hős, merész, okos, aki elszedi a pénzt a gazdagoktól és a szegényeknek adja...

“Robin Hood?”

“Igen”, felelte Robin.

 

 

Ött

 

Anna tépelődött.

“Te gondolom”, kérdezte végül, “ha a gazdagok annyi pénzt adnának a szegényeknek, hogy azok abból enni és inni tudnának, iskolába járni, munkát találni, békében élni, akkor senki sem menekülne?”

“Nem tudom” mondta Robin.

“A zsegények nem hagynák el hazájukat, hogy veszélyes utakon - tengeren, sivatagon, hegyeken és drótkerítés én át gazdag országokba jussanak?”

“Nem tudom”, mondta Robin.

“Hol tanulhatok meg íjazni?” Kérdezte Anna.

“Nem tudom”, mondta Robin.

 

 

Hat

 

Robin figyelte, hogyan változtatta meg Anna a külsejét: először egy zöld szalaggal a hajában jelent meg, majd körmeit lakkozta zöldre, felvett egy zöld pulóvert, szoknyát, cipőt, végül zöldre festette a száját és zöld karórák, táskát, gyöngyöt, gyűrűt viselt.

Igen, minél zöldebb lett, annál inkább zárkózottabbá vált, tépelődött, nem mosolygott, kerülte a többieket és alig beszélt Robival.

Nem is vette volna észre, hogy Robin is zöld sapkával jött iskolába - ha a tanítók nem szóltak volna, hogy tanítás alatt ne viselje.

“A zöld jól áll neked”, mondta Anna.

“Neked is”, mondta Robin.

Mindketten vigyoroktak.

“Robin Hood mindig vidám volt”, mondta Robin, “mindig megszólítható, jó kedvű.”

“Honnan tudod te ezt?”

“Ach, az internetben olvasgattam.”

“Jó, és tovább?”

“Robin Hood semmit nem ért volna el a barátai nélkül, nem tudott volna az igaszságért kiállni, nem, soha!”

“Hm, te azt gondolod...?”

“Logikus”, mondta Robin.

“Na akkor ezzel a zöld gyűrűvel szívesen látlak az Anna-Hood-csoportban!”

 

 

Hét

 

Anna rábukkant az internetben arra, hogy Robin Hood-ot és híveit “törvénytelennek” nevezték. És az ő törvényünk az volt, hogy a gazdagoktól elvenni és a szegényeknek adni.

Arra is rátalált, hogy Robin Hood az arany, a pénz, az ékszer felét vette el tőlük, hogy azok nehogy elszegényedjenek. És végül azt is olvasta, hogy évszázadokkal előbb Robin-Hood-Játékokat rendeztek Angliában, ilyenkor ott énekeltek, táncoltak, szavaltak, zsonglöröztek, kötélen táncoltak, varázsoltak és a játék végén pénzt osztottak a gazdagok a szegényeknek. A Robin-Hood-Játékokat a Robin-Hood-Napon - május elsején - tartották.

 

 

Nyolc

 

“Nagyszérű”, kiáltott Robin “ma május elseje van, gyere!”

“De hova akarsz menni?”

“Oda ahova a gazdagok mennek, ahol a pénz van, a bankba!”

Máris kézen fogta Annát és rohantak a városba.

A banknál az utca egyik oldalán már idős férfiak és nők álltak kezükben piros zászlókkal és plakátokkal fülsiketítő zajjal fügyülőjüket fújva. A másik oldalon pár fiatal állt fekete zászlóval, plakátokkal, ők is fügyültek. Köztük a rendőrség. Egy emelvényen egy idős személy szónokolt a pénz hatalmáról, melyet az országok munkásainak kell legyőzniük, továbbá olvasott dadog a egy céduláról, de Anna és Robin ezt már nem értették, egyáltalán nem.

Mielőtt még ők ketten énekelni, táncolni, szavalni, zsonglörözni vagy varázsolni kezdtek volna, durván elzavarták őket.

“Itt nem lesz játszadozás!”

“Ma május elseje van - a nyári munkások ünnepje!”

“Világos?”

 

 

Kilenc

 

Figyelem gyerekek! - írta az internetben Anna: Kíván az igazságtalanság ellen? Ki támogatja a törvényteleneket? Mi létre hoztuk az Anna-Hood-Csapatot!

Rést akartok ti is venni? Jelentkezzetek!

 

 

Tíz

 

Anna nemsokára internet postát kapott az egész világból. Először Ottó jelentkezett: Veletek vagyok! Akkor Achmed, Ármin, Amo, Sovanni és Akira. Mária tudni akarta, hogy Anna híreit idegen nyelvre is átfordíthatja.

Világos!

Svetlana tudni akarta, Anna híreit közvetítheti-e más gyermekeknek.

Világos!

Indira tudni akarta, hogy a lefordított híreket lehet-e tovább közvetíteni.

Világos! Világos! Világos!

Lavinahatás: már Giso és Zlatko, Haile, Bageshree, Makón és Thijs, Agneta, Eylül és Sarah, José, John, Györgyi és Giovanni, Ling, Rui, Dschingis, Malaika, Vainö, Xabi, Yaala, Hrafnhildur, Bintang, Odysseus és Waluyo, Naira, Mowan, Ernesto és Jankó, Jeanette és Yasmin, Karámba, Patrick, Reto, Nanuq, Ngunoue, Sven, Zachary, Narumol, Hoa, Gabija, Radu, Tenzin és Soo-Jung velük akartak lenni. Üdvözölünk titeket!

 

 

Tizenegy

 

“Olvastad”, kérdezte Robin, “hogy a velünk hasonló gondolkodású új tagjainknak milyen ötleteik vannak? Mit kell csináljunk?

“Világos,” mondta Anna, “meglátjuk, mit bírunk csinálni!”

Ajánlva volt, hogy a gyermekeknek, akik reggeli nélkül mennek iskolába, a gazdagok ebédet adjanak, három fogást: előételt, főételt, utóételt. Azonnal!

Vagy minden gyermek addig strájkoljon, amíg a gazdagokat adóztatják, világszerte, igen, hogy minden gyermek elvégezze a házifeladatát hogy dolgozatot írjon, hogy jelentkezzen az órákon, hogy valamennyi, aki nem munkával hanem pénzzel keresi a pénzét, az adja át keresetének a felét. Zwack!

Vagy, hogy minden ember pénzt kapjon csupán mert ember, függentlenül, hogy fiatal, öreg, nő vagy férfi, kövér, sovány, sárga, barna, fehér vagy fekete, szegény vagy gazdag, hogy mindenki a világon havonta annyi pénzt kapjon, hogy senki ne éhezzen, szomjazzon, hogy legyen otthona, munkája, hogy iskolába járhasson és hogy becsületes munkával kívánsága IT teljesíthesse, igen, mégpedig ott ahol otthon érzi magát, ahol otthon van. A világ összes gazdagsága elég az emberiségnek - igaz?

 

 

Tizenkettő

 

“Kérem mosolyogni!”

Anna a zöld színű öltözékében a bank épülete előtt állt és Robin ide oda igazgatta. “Még egy lépést előre. Igen, most egyet középre, így jó, nagyon jó!”

És akkor Robin saját zöld miciját is Anna fejére tette és klakk, klakk...fényképezte őt újra és újra. És al legszebb képet az internetbe tette: sok üdvözlettekel Anna Hoodtól!

Otthon Anna még kibővítette: Nem sokára június 1-lesz gyermeknap. A mi napunkat mostanátol Robin-Hood-Napnak hívjuk! Mi zöldbe öltözünk - valami zöld lesz mindenkinek: egy zöld zokni, egy zöld szalag, egy zöld ceruza, esetleg egy fűszál - tehát a Robin-Hood-Napon mindannyian oda megyünk, ahol a pénz van: a bankokhoz, vagy a gazdagok ottonához, úgy mint Halloween napján! Csak mi most nem édességet, savayút követelünk, nem alamizsnát, hanem igazságosságot! Igen, mindenkinek! És aki kinevez vagy elzavar minket, azt levetetjük és az internetbe tesszük - a következő Robin-Hood-Napon még több “zöld” gyermek fog igazságosságot követelni, sokkal több, - mindig több és több.

Robin Annát kérdeszte hogy ő is írhat valamit hozzá. “Persze!”

Anna buzdítására Robin is ezt írta: Ne felejtsétek, hogy mi felnőttek leszünk és akkor mi irányítjuk a világot.

Más országból és sok gyermek jelentkezett: igen, igen, igen - mi is veletek vagyunk!

Egyesek még ezt - azt tudni akartak, mint például, hogy megengedett e a zöld szemüveg, hogy lehet-e fali hirdetést készíteni vagy felvételezni.

Igen, igen, igen!

Június 1-én, Robin-Hood-Napján, Anna még csak ezt írta: Kezdjétek el!

 

 

Übersetzung/fordítás: Nora Milenkovic/Tereza Milenkovic